Visszaszámlálás

40 nap

2010.03.08. 14:57 Tuti

Már csak 40 nap van hátra az én kicsi csodám érkezéséig. :o)

Voltam védőnéninél is, meg doktor bácsinál is. :o) Minden rendben.

Március 18.-án pedig megyünk az első NST vizsgálatra.

A 36. héttől kezdve minden héten elvégzik az terhes anyukáknál a CTG vagy NST vizsgálatot, melynek lényege, hogy kardiotokográffal figyelik a szívműködést és a méhtevékenységet. Ha a baba megmozdul, meg kell nyomnod a gombot, az így elkészült grafikonon látszik, mikor éreztél mozgást és ezt összevetik a magzat szívhangjával.

Azt figyelik, mennyire aktív vagy inaktív a magzat. Ha túlságosan inaktív, például végigalussza a vizsgálatot, akkor az anyukát megkérik, hogy mozogjon kicsit, ettől felébred a baba. Ugyanez elérhető akkor is, ha az anyuka szénsavasat iszik vagy valamilyen erős hanghatás történik.

A cél, hogy megtudják, hogyan reagál a baba a saját mozgására, valamint az esetleges méhösszehúzódásokra, ebből következtetnek rá, hogyan érzi magát odabent. Figyelik a méhtevékenység erősségét is. Tévedés azt hinni, hogy a CTG (NST) eredménye alapján meg lehet állapítani a szülés közeledtét. Sok anyuka azt hiszi, hogy a vizsgálaton mért esetleges “fájások”mértéke vagy száma bármilyen támpontot adhat a szülés időpontját illetően.

Elkezdtem egy új blogot is, de azt már zárt blogként üzemeltetem.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bettu.blog.hu/api/trackback/id/tr211819076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csigamami 2010.03.13. 15:56:18

Ebben az idöben nem szokäs mär napokra eltünni!!!!!! Azt hiszi a kedves olvaso, hogy mär 2 in 2 vagytok.... közben, ha amugy nem rägta volna a körmeit szepen räszokik... tessek irniiiiiiiiiiiiiii!!!!!!

Tuti 2010.03.16. 11:08:02

@Csigamami: Szia! Még 2 in 1 :) Csütörtökön megyek az első NST-re! (1 tábla csokival kb. :))
Én is olvasnék ám Bendéről, mert már nagyon le vagyok maradva! :(
süti beállítások módosítása