Hanna Laura

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Tetszik a maszkom?
Csupaszín festék.
Belátsz-e mögé,
hol vagyok én?
Míg a manézsban adom a hetykét,
ne akkor tedd a szíved elém.

Tekintetemből néz rád a lényeg,
kékjében semmi produkció.
vedd végre észre,
úgy kérlel téged:
ne két bukfencért
légy hozzám jó.

Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City utcáin járőröző zsarupáros megint lendületben.
Mindketten azt remélik, hogy karácsony közeledtével alábbhagy a bűnözés a pszichopoliszban, és egymással is foglalkozhatnak valahára. Végképp szakíthatnak, vagy békülhetnek; összeköltözhetnek vagy megfojthatják egymást.
Nem csak ők...

Az előrehaladottan állapotos zsarulány, Denisa Wry és szintén viselős - amúgy harcművész és kegyszerárus - barátnője horrorszerű bűnténybe keveredik, méghozzá életük kritikus napján. Ahelyett, hogy a szülőkádban vajúdnának, motoros hajszában vesznek részt a hóesésben, aztán lambadáznak a kórházban, továbbá még egy alaposan kiérdemelt eljegyzési gyűrű is eltűnik - és mily rejtelmes módon! A gólyainváziót követően Denisa gyermekágyi depresszióba süllyed, ám gyógyulása érdekében megfogadja a bölcs krízisterapeuta tanácsát. Ebből következően az akciózsaru Daniel Belloq társaságában éjjelente sírkertet, szellemvasutat, hírhedett kocsmákat látogat. Egyébként sincs otthon maradásuk. Hajlékukban go-go görlök, Chippendale-táncosok, halottkémek és pszichopaták adják egymás markába a kilincset, jórészt a szintén kopó foglalkozású, nőbolond fivérnek, Martinnak köszönhetően, aki viszont a háztetőre menekül a problémák elől, és a kéményen extrém-vasal, de később majd új hobbit fejleszt ki magának. Tetézetképpen a szomszédban lakó regényírónál gyakorta vijjog a tűzriasztó, ugyanis a habókos fickó folyton szanaszét feledi a pipáját. Ám a latorvadász párnak nincs ideje kétségbeesésre, miként alvásra sem. Belloq a rendőrgyilkos smasszernőt üldözi. Denisa a nőgyógyászokat öldöklő fanatikus nyomában jár. Mígnem felfigyelnek arra, hogy az ő nyomukban is lopakodnak néhányan. Jöhet a mondóka: kapd el, vagy ő kap el!

Máté Péter-Elmegyek

Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg.

Mi rejlik egy névben? A címke, amiket az emberekre ragasztunk, vajon mindent elmond, amit tudnunk kell? Ha azt mondjuk, ő még csak egy gyerek, az azt is jelenti, hogy teljesen ártatlan? Ha drogdílernek nevezzük, az bizonyítja azt, hogy tényleg gonosz? Ha valaki prédikátor, mindig be is tartja, amit tanít? Egy férfi, akit gazembernek tituláltak, nem is viselkedhet hősként? Az igazság az, hogy egy név nem sokat árul el viselőjéről. Sokkal többet mond arról, hogy mire képes.

Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.

/Desperate Housewives/

Az ördög nem alszik. Fülig csipás lehet már a rohadék.

Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem. Semmi nincs, amire elcserélhető. Szeretem őt, s amióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet, amihez foghatót eddig nem ismertem.

/Vavyan Fable/

A legtöbb férfi aprólékos részletességgel tud beszélni arról a nőről, akit használ, de nem szeret. Amint szerelmes lesz, elbutul a tekintete, elapad a szava. Himnuszt költ a kedvesről, csakhogy ezt már magába zárja. Ezekhez a gondolatokhoz illetéktelen az idegen fül.

/Vavyan Fable/

- Valami nincs rendben velünk? Azért kérdezem, mert néha úgy érzem, hogy akarsz mondani valamit, de aztán meggondolod magad, és abbahagyod a beszélgetést.
- Igen, valami nincs rendben. Kötelességünk boldognak lenni egymással. Te azt hiszed, hogy mindent nekem köszönhetsz, én meg azt hiszem, hogy kiváltságosnak kell éreznem magam, amiért egy ilyen férfi van mellettem.
- Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?"
-Örülök,hogy érted. Semmi baj nincs veled, és velem sincs semmi baj, holott időnként én is fölteszem magamnak ugyanezt a kérdést. Nem velünk van a baj, hanem azzal a móddal, ahogy kinyilvánítjuk egymásnak szerelmünket. Ha elfogadnánk, hogy léteznek problémák, akkor együtt tudnánk élni ezekkel a problémákkal, és boldogok lennénk. Az állandó küzdelem miatt pedig mindig erősek, vidámak és élettel teliek maradnánk, új és új univerzumokat hódítanánk meg. De mi most a megszokás útján haladunk. Ahol a szerelem már nem szül problémákat, összeütközéseket - csak egy megoldás.
- És mi rossz van ebben?
- Az egész. Érzem, hogy a szerelem energiája, amit szenvedélynek hívnak, már nem járja át a testem és a lelkem.
- De marad még valami.
- Maradt? Tényleg minden házasságnak így kell végződnie, a szenvedély mindenképpen átadja a helyét annak, amit úgy hívnak, hogy 'érett kapcsolat'? Nekem szükségem van rád. Néha még féltékeny is vagyok. És szeretek arra gondolni, hogy mi lesz a vacsorád, bár te sokszor nem is figyelsz oda, hogy mit eszel. De hiányzik az öröm.
- Nem hiányzik. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. Elképzelem, hogy miről fogunk beszélgetni, ha visszatérünk egy-egy útról. Felhívlak, hogy megtudjam, jól vagy-e, muszáj hallanom a hangodat mindennap. Biztosíthatlak róla, hogy én még mindig szeretlek.
- Ezzel én is ugyanígy vagyok. De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, aminek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha, titokban, azt monduk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve".
- Ez így van. És ilyenkor érzem magam, hiszen tudom, hogy az a nő van mellettem, akit kívánok.
- És én is tudom, hogy az a férfi van mellettem, akire mindig is vágytam.