Hanna Laura

Kíváncsi lennék rá..

Hirtelen ötlettől vezérelve bementem egy könyvesboltba, hogy végre megszerzem magamnak Márqueztől a Bánatos kurváim emlékezete c. könyvet.. Hosszú keresgélés után rá is leltem, ám amint a kezembe vettem nagy boldogan, hogy elindulok a kasszához vele és nagy nehezen kivárom, hogy neki kezdhessek az olvasásának, akkor nagy csalódás ért! Olyan szinten vékony a könyv és az ára viszont egy szinten van a többi könyvével, hogy nem sok hezitálás után vissza is tettem a helyére, és úgy gondoltam, hogy inkább meghagyom másnak..

Nem olyan rég fejeztem be a Szerelem a kolera idején c. könyvét, ami nagyon lebilincselő volt, elgondolkodtató és érdekes, ahogy egy ember arra vár 50 éven át, hogy azzal lehessen kit oly áhítattal szeretett fiatal korában, csak nem lehetett az övé.

Van egy másik könyv, amire ráakadtam tőle: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet.. A címe azt sugallja felém, hogy nem lehetett egy unalmas élete, vagy pedig a fantáziájának semmi sem szab határokat, bár melyik írónak szab?

Bár igaza van: "Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni"

Sokan azt állítják, hogy ha valaki Márquez könyvet szeretne elolvasni és szeretné is azt megérteni, hisz Márquez rengeteg könyvet írt, akkor ezzel a könyvvel kell kezdenie..

Na én erről már lecsúsztam, de még bepótolhatom..

Lassan már egy hónapja, hogy elkezdtem dolgozni... 1 hónapja, hogy újra vonattal járok, és mint minden más ember a vonaton, nézelődöm.. és néha amit látok nem igazán tetszik... elgondolkozom, hogy vajon azok az emberek mit érezhetnek, miközben ilyeneket rajzolgatnak vagy nem is tudom minek nevezzem ezt a tevékenységet a házak falára illetve a vonat üléseire...

Persze vannak olyan helyek, ahol ezekkel a graffitikkel semmi bajom, mint pl a Keleti pályaudvar és Miskolc közötti vonalon.. láttam olyat is nem is olyan régen, hogy a drága; Magyarország közkedvelt miniszterelnöke volt a falon megjelenítve.. hát vicces volt.. na de mindezek olyan helyen, ahol erre úgynevezett betonkerítések vannak a vasúti sínek mellett...

  Amitől teljesen rosszul vagyok, az az amikor a házak utcára néző oldalát firkálják össze... Vajon, amikor ők "felnőnek" és az ő házukat is így összefirkálják, ők mit fognak ehhez szólni? Most már nagyon sokan nem az utcafrontra építenek, de régen számtalan ember odaépített, mert akkor ez volt az elfogadott..

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.

/Márai Sándor: Füveskönyv/

Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert idõnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bûvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderbõl nem tud az alkotó mûveket elõhúzni. Nemcsak a lángész: türelem maga a mû is türelem, az organikus fejlõdés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtõ titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó.

/Márai Sándor: Füveskönyv/

Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetrõl vagy az emberi szellem tûnõdéseirõl? Úgy érzed, "művelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegû ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British Museum könyvtárának körbefutó vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az olvasottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figyelemmel követtél. Nem, a "mûveltség", mikor farkasszemet néz az emberi szellem világegyetemével, meddõ és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erõfeszítéseinek teljességét követeli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak elõtted, a gondolatoknak micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az emberi gondolatok bõsége a jelenségek és tünemények összegébõl. Erre gondolj, s elszégyelled magad. Agyad mûveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved mûveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korlátozottak.

/Márai Sándor: Füveskönyv/

"A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése."

/Paulo Coelho/

"Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra - legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen -, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez."

Márai Sándor

Vasárnapi program? :)

A bemutató alapján nem lehet rossz..

még nem fejeztem be.. van egy számomra rossz tulajdonságom, ami néha előjön; elkezdek egy könyvet, félreteszem, mielőtt befejezném, és belefogok egy másikba...

na szegénykémmel is ez történt.. várólistára került.. de egyszer a végére fogok jutni úgy érzem, mert ebben a könyvben is lebilincselően ír. 

Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja ott férjét, a sikeres írót. Az író kétségek között vergődve, megszállottan keresi szerelmét, de nem bukkan a nyomára. A Zahir, vagyis rögeszme szorításának, egy titokzatos idegen segítségével járja be az utat, amely során megtanulja feladni önös érdekeit, elfelejti múltját, megszabadul személyes történetétől, mert csakis megtisztulva juthat el szerelméhez újra. Coelho új műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, összegzi írói munkásságát, tükröt tart vágyainak és kétségeinek,  feltárja féltve őrzött titkait. Ebben az önéletrajzi ihletésű műben Coelho olyan közel engedi magához olvasóit, mint még soha.

Na ez az a könyv, ami még a páromnak is tetszett.. Vajon miért is? :)

- Mit keresünk itt? - kérdezte Maria, amikor kiszálltak az autóból. - Fúj a szél, meg fogok fázni.
- Gondolkodtam azon, amit a pályaudvaron mondtál. Szenvedés és gyönyör. Vedd le a cipőd.
Egyszer az egyik kliense is ezt kérte tőle, és teljesen fölizgatta, hogy nézheti a lábfejét. Úgy látszik, soha nem lehet nyugta a kalandoktól.
- Meg fogok fázni - tiltakozott.
- Tedd, amit mondok - folytatta Ralf határozottan. - Nem fogsz megfázni, ha nem maradunk sokáig. Higgy bennem, ahogy én is hiszek benned.
Maria egyszerre megértette, hogy a férfi segíteni akar rajta, talán mert ő már ivott ebből a keserű vízből, és úgy látta, hogy most a lány van veszélyben. Csakhogy ő nem akarta, hogy segítsenek rajta. Tetszett neki az új világ, amelyben felfedezte, hogy a fájdalom nem probléma többé. De eszébe jutott Brazília, s hogy ott soha nem fog magának olyan társat találni, aki vele tartana ebbe az új világba. És mivel Brazília mindennél fontosabb volt számára, levette a cipőjét. A talaj tele volt apró kövekkel, amelyek azonnal kiszakították a harisnyáját, de ez nem számít, majd vesz másikat.

- Vedd le a kabátod.
Mondhatta volna, hogy "nem", de előző éjjel egész jól hozzászokott, hogy mindenre "igen"-t mondjon. Így hát levette a kabátját is. Meleg teste nem reagált azonnal, de lassacskán elkezdett fázni.
- Sétálni fogunk. És beszélgetni.
- Itt nem lehet. Tele van a föld éles kövekkel.
- Annál jobb: azt akarom, hogy érezd a köveket, azt akarom, hogy fájjon, hogy fölsértsék a talpadon a bőrt, mert ha már megízlelted ezt a világot, ahogy annak idején én is megízleltem, ha már megtudtad, milyen az, amikor a fájdalom gyönyörrel párosul, most azt akarom, hogy ezt az élményt jól vésd az agyadba és a lelkedbe.

Coelho: Veronika meg akar halni

„A kis tér mellett van egy kis domb. A kis domb tetején van egy kis vár. Veronika és Eduard fölment a meredek úton, közben káromkodtak és nevettek, néha meg-megcsúsztak a jeges lejtőn, és sóhajtoztak, hogy milyen fáradtak.
A vár mellett áll egy hatalmas, sárga daru. Aki először jár Ljubljanában, azt hiszi, hogy azért van ott, mert restaurálják a várat, és bizonyára nemsokára befejezik. De Ljubljana lakói tudják, hogy az a daru már évek óta ott áll, bár voltaképpen senki sem tudja, mi célból. Veronika elmesélte Eduardnak, hogy amikor az óvodában az a feladat, hogy le kell rajzolni a várat, a gyerekek mindig a darut is rárajzolják a képre.
- Mellesleg a daru jobb állapotban van, mint a vár.
Eduard nevetett.
- Neked már meg kellett volna halnod - mondta, még az alkohol hatása alatt, de a hangjába némi félelem vegyült. - Nem bírhat ki a szíved egy ilyen emelkedőt.

Veronika megcsókolta, hosszan, gyengéden.
- Nézd meg jól az arcom - mondta. - Vésd jól a lelkedbe, hogy egy napon le tudd festeni. Ha akarod, kezdd velem, de mindenképpen kezdj el festeni. Ez az utolsó kívánságom. Hiszel Istenben?
- Hiszek.
- Akkor esküdj meg az Istenre, akiben hiszel, hogy le fogsz festeni.
- Esküszöm.
- És hogy miután lefestettél, folytatod a festést.
- Erre nem tudom, hogy megesküdhetek-e.
- Megesküdhetsz. Továbbmegyek: köszönöm, hogy értelmet adtál az életemnek. Azért jöttem a világra, hogy átéljem mindazt, amit átéltem, hogy öngyilkos legyek, hogy tönkretegyem a szívem, hogy találkozzam veled, hogy fölmásszunk erre a dombra, és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra, amelyről letértél. És ne akard, hogy úgy érezzem, felesleges volt az életem.

- Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.
Veronika átölelte, és arra kérte az Istent, akiben nem hitt, hogy most szólítsa magához.
Lehunyta a szemét, és érezte, hogy a fiú is ezt teszi. És jött a sötétség, jött a nehéz álom. A halál édes volt, borszagú, és simogatta a haját.”

Számomra letehetetlen volt ez a könyv.. mint szinte minden más könyve!

 Kung Fu Panda

és a Wanted

Szerintem nem csak én vagyok így ezzel (reménykedem, hogy vannak sorstársaim is azért még), de anyósnak ajándékot venni nem egyszerű, bár biztos van, aki nem törődik ezzel, de én igen is törődöm, mert vhol mélyen legbelül elbújva hálásnak kell lennem neki, hogy a földre "pottyantotta" nekem a kisfiát...

Szóval ajándék hadjárat..

Misem könnyebb ennél, gondoltam kis naivan.. Aztán eszembe ötlött egy beszélgetés, amit kb. 3 hete folytattam vele, és egész jól elbeszélgettünk Wass Albertről.. mondta is nekem, hogy kölcsön fogja adni, hogy lapozzak bele, mert elég sok kritikát olvastam róla.. Hát megvan a tökéletes ajándék (gondoltam magamban).. aztán rájöttem, hogy elfelejtette előkeresni nekem a könyveket, így most én, hogy a francba vegyek neki Wass Alberttől könyvet, ha azt sem tudom, hogy mit olvasott tőle és mit nem??? Mert amilyen szerencsétlen vagyok/voltam egész életemben, tuti belenyúlnék egy olyan könyvbe, ami megvan neki a polcon..

Így ráállítottam a kisfiát, hogy puhatolózzon nála; és kérje meg, hogy keresse meg nekem a könyveket.. így kiszűröm azokat, amiket még véletlenül se vegyek meg..

Nagy volt az öröm, mikor kiderült, hogy A funtineli boszorkányt még nem olvasta. Belépek a könyvesboltba, tudom, hogy egy egész sor könyvet fogok találni, keresem-keresem és nem találom!!! na ezt nem hiszem el... ilyen nincs.. és mégis van!!!

Tovább kutakodtam, elkeseredésemben megkérdeztem az eladót, hogy "ne haragudjon, de csak ez az egy sor Wass A. könyvjük van?" válasz: Igen, csak ez...

Magamban: na hát ez csodás...

Így erre esett a választásom: Eliza

Az Amerikába érkező bevándorlók kezdeti nehézségeiről, gazdasági és szellemi kibontakozásukról szól a regény: hogyan jutnak egyes családok a semmiből egyről a kettőre pusztán kezük munkájával és józan eszükkel. Eliza Erdély nemes lelkű és dolgos asszonyaira emlékeztet, szinte mindenben összehasonlítható A funtineli boszorkány Nucájával, csakhogy Elizát és családját az amerikai életkörülmények más és más próbák elé állítják. "Aztán egy napon a ti gyerekeitek és unokáitok épp azt teszik majd, amit mi: néhány száz mérfölddel nyugatabbra költöznek, hogy elmeneküljenek, és olyan világot találjanak, amit még nem rontott meg a mohóság… De mi lesz, ha elfogy a tér, és már nem mehetnek tovább? Mi lesz akkor, Eliza, mondd, mi lesz?" – teszi fel a kérdést Wass Albert. A regény szereplői nevében? Az olvasók nevében? Az emberiség nevében?

Egy idézet a könyvből: „Aztán egy napon a ti gyerekeitek és unokáitok épp azt teszik majd, amit mi: néhány száz mérfölddel nyugatabbra költöznek, hogy elmeneküljenek, és olyan világot találjanak, amit még nem rontott meg a mohóság…De mi lesz, ha elfogy a tér, és már nem mehetnek tovább?”

És mivel a tartalmában céloz arra a könyvre, amit megszerettem volna venni, így emellett döntöttem.. már csak remélni tudom, hogy ha majd átadásra kerül a sor, frenetikus érzést fogok ezzel a könyvvel kiváltani..